East Balkán
2011. dec. 9., Külső forrás

Tasnádi István – Vidovszky György (talált történet)
…Kegyeleti okokból nem a WB-tragédia rekonstruálása a célunk, hanem az egyesben jól elemezhetően kitapintható általános. A belecsúszás folyamatának dramatikus ábrázolása.

 

 



Budapest szívében pár évvel ezelőtt még működött egy diszkó (épp az egykori West Balkánnal szemben), ami hétvégenként kora estére „light partit” kínált tinédzsereknek. Ide csakis diákigazolvánnyal lehetett belépni a 12 (!) -18 éves fiataloknak, hogy aztán bent mindent kipróbálhassanak, azt ehessenek-ihassanak-szívhassanak, mint a „nagyok”. Táncolhattak a kurrens tini-slágerekre, cigizhettek, és akinek volt pénze, akár whisky-t is ihatott, vagy valami cuccot is kipróbálhatott. A tánctér mellett felállított emelvényeken kiskorú, fürdőruhás lányok táncoltak. Ezek a lányok egykor szintén vendégek voltak, akik jól mozogtak a parketten, viszont pénzük nem nagyon volt italra, ezért a tulaj felajánlotta, hogy ha egy kicsit „sztrippelnek” az emelvényen, azt és annyit ihatnak, amennyit akarnak. Volt, aki visszautasította az ajánlatot, de volt, aki poénból vagy a többiek előtt való villogásból vagy csak az italért elvállalta. Először csak egy-két órát, később egész műszakot is végigtáncolt, főleg, mikor „fehér port” is kapott, hogy jobban bírja. Délután 5-től este 10-ig tartott a light parti, akkor a gyerekeket kiterelték, és jöttek a felnőttek. A táncos lányok persze maradhattak…
Évekig üzemelt ez a hely Budapest belvárosában, és senkinek nem tűnt fel semmi. A hatóságoknak sem, pedig minden hétvégén kijött a mentő, és bevitt onnan pár szétesett, túladagolt vagy alkoholmérgezéses kiskorút. A szülőknek sem, igaz, a gyerekek már 10 körül otthon voltak, ahogy ígérték…
Mindezt olyan fiatalok mesélték, akik egy-egy ilyen light partin szerezték első alkoholos, drogos vagy épp szexuális élményüket.

 




A darab szereplőinek különböző történetei, hazugságai, otthonról való kimaradásaik törvényszerűsége, a szexualitás felfedezésének kalandjai kavarognak a történetben. Miközben a felnőttek a saját maguk módján keresik naiv válaszaikat gyermekük és a világ megértésére, és úgy képzelik, „képben vannak”, talán meg is nyugodnak, hogy semmi gond. Ezek a szilánkok adják ki annak a képnek a körvonalait, amelyet távolról mindenki ismer, aki hétvégén későn este látja a 4-6-oson műanyag flakonokból feltankoló fiatalokat, vagy elsétál egy tömött Hely mellett, ahonnan kiszűrődik a zene, és ami előtt valami miatt kígyózó sorok állnak. Mint aznap éjjel is.
A mi szereplőinket csak egyetlen dolog köti össze: mind ott voltak aznap éjjel.
Minden mindennel összefügg: ugyanaz a felfoghatatlan és megállíthatatlan hömpölygés viszi, szippantja be a fiatalokat az éjszakába, amely önkéntelenül akár halálra is tapossa némelyiküket, és amely végeláthatatlan hullámokban átgondolatlanul „kommentel” és „kommentel”.
Hogyan lesz egy általános iskolás lány egyetlen éjszaka alatt go-go táncos? Hogyan próbál ki egy tizennégy éves fiú egyetlen éjszaka alatt négyfajta szintetikus drogot? Előző közös munkánkhoz hasonlóan nem az ítélkezés a cél ezúttal sem, hanem a kísértések és a kísértésekre adott válaszok elemzése, hogy – amennyire lehet – felkészítsük a gyerekeinket ezekre a kihívásokra.

Tovább az East Balkán előadáshoz