Az olasz kávé is magyar
2019. aug. 22., internet alapján

kis túlzással

Sokan ismerik az Illy kávét, de azt már kevesen tudják, hogy ugyanígy hívták a modern, gőznyomásos presszógép feltalálóját is, aki magyar volt és Temesváron (ma Erdély, Románia) született. Illy Ferencz 1893-ban látta meg a napvilágot. Édesapja, Illy János magyar nemzetiségű asztalos volt, édesanyja, Rössler Aloisia német nemzetiségű.

22 évesen besorozták az osztrák-magyar hadseregbe, 1914-től harcolt az első világháború több frontján, többek között a kraśniki és az isonzói csatában. A háború után Triesztben maradt, ahol megnősült: feleségül vette a német-ír gyökerekkel rendelkező olasz zongoratanárnőt, Vittoriát, akitől két gyermeke született: Ernesto és Hedda.

Az Illy logója



A családfő kávékereskedésben dolgozott. Itt szembesült vele, hogy képtelenek frissen tartani a kávészemeket. Illy Ferenc kitalálta a megoldást, a vákuumcsomagolást.

1933-ban alapította meg a ma is létező és euró milliókat forgalmazó Illycaffét, majd két évre rá megálmodta az első automata eszpresszófőző-gépet is, amit le is védetett. Dúsgazdag ember lett, és idővel a fiának, Ernestónak adta át a cég vezetését.

A fiú később tudományos szintre emelte a kávégyártást, kávés egyetemet is alapított Triesztben, amelynek magyar tagozata is van. A családi vállalkozást később Illy Ferenc unokái vették át. Jelenleg Andrea Illy a cég vezetője.