» Szabadidő

A szegény halász segítségével…

2012. October. 30. , by Dr. Klujber Valéria (H. Böll)

Manapság a fogyasztás kergetése önmagában is értékként van feltüntetve: attól vagyunk valakit, hogy valamilyen fogyasztói csoporthoz tartozunk. Hátha kizökkent benneteket ebből egy kis történet. Ha egyáltalán benne vagytok…

pici



Heinrich Böll: Beszélgetés a tengerparton (fordította: S.Gy.)

A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál.
Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépébe,hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkalbarázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és– mivel az Isten a hármasságot szereti – biztonság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen,csattanó zajra a halász felriad, feltápászkodik, álmosan cigarettát keres, az udvariasjóindulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát.Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.
– Ma gazdag fogás várja, ugye?
A halász a fejét rázza.
– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!
A halász bólint.
– No, és nem fut ki a tengerre?
A halász a fejét csóválja.
– Talán rosszul érzi magát?
A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.
– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.
Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.
– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!
A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólvána szívéből fakad:
– De akkor miért nem megy ki a tengerre?
– Mert ma reggel már kint jártam.
– És jó fogás volt?
– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucatmakrélát fogtam...
A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turistavállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.
– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegenválláról.
– Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?
– Köszönöm.
A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.
– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi -, csak hát képzelje el, hogy mamásodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt,sőt talán tíz tucat makrélát fogna... Képzelje csak el!
A halász bólint.
– És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is
– folytatja a turista -, egyszóval mindennap,ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre...el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz?
A halász a fejét rázza.
– Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négyév múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna, egyszép napon pedig két motorhajója lenne, és... – a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turistahangja – kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterretesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... 
A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.
– Akkor... – mondja, de az izgalom még mindig megbénítja.
A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.– Akkor mi lesz? – kérdezi halkan.
– Akkor – mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.
– De én most is ezt teszem! – válaszol a halász. – Nyugodtan üldögélek a parton és bóbiskolok.Csak a maga kattogása zavart meg...A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartottahhoz, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljendolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt
– csak egy kis irigység látszik rajta. 

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.