Menza
2017. márc. 28., MTI

Ugye, hogy nem is rossz! Nézd meg melyik ételek lettek a legjobbak.

Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója az intézet által életre hívott kampányról azt mondta, ugyan most eredményt hirdettek, de ez csak egy kezdeményezés elindítása. A programmal ahhoz szerettek volna hozzájárulni, hogy a gyermekek, a szülők és a pedagógusok is megértsék, a közétkeztetés megreformálása jó célokat szolgál, és ami egészséges az lehet finom is.

A tavaly novemberben indult "Élj könnyebben!" kampányban az általános iskolás osztály segítségével keresték a top50 menzaételt, valamint az "év közétkeztetője" címért lehetett pályázni. Úgy vélte, a másfél évvel ezelőtt bevezetett közétkeztetési rendelet hatalmas változást jelentett, átalakította az ételek minőségét, mennyiségét úgy, hogy azok egészségesebb és élvezetesebbek lettek.

Pozsgay Csilla elmondta, 298 osztály 7500 tanulója vett részt a szavazásban, 41 főzőkonyha mérettette meg magát.

A top10 leves versenyében a hansági gulyásleves, a top30 főétel kategóriában a sajtos spagetti, a top10 desszert kategóriában pedig a mézes kocka kapta a legtöbb szavazatot.

Azon osztályok közül, amelyek részt vettek a menzabírálaton tizenhárman 100 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt nyertek osztályonként. A főigazgató jelezte, a megfőzött ételek receptjei megtalálhatóak a www.merokanal.hu internetes oldalon.Székely Levente, a Kutatópont Kft. kutatási igazgatója egy a témában készült felmérést ismertetve elmondta, az 500-500 fős szülők és gyerekek megkérdezésén alapuló felmérésből kiderült, hogy a tanulók 15 százaléka nagyon jóként, 62 százaléka pedig jóként jellemezte az iskolai ebédet. A menzával elégedetlen, vagy kevésbé elégedett válaszadók leginkább a szűkös választékot és azt kifogásolták, hogy az ételek íztelenek.

A nem menzán étkező gyerekek szülei a közétkeztetéstől való távolmaradást elsősorban azzal magyarázták, hogy gyermekük diétás étkezésre szorul (12 százalék) vagy nem szereti a menzán felszolgált ételeket (27 százalék).

A vizsgálat szerint a szülők többsége, 88 százaléka soha nem élt panasszal a menzával kapcsolatban. A közétkeztetési tapasztalatokról a szülők 19 százalékát rendszeresen megkérdezik, 60 százalékuknak módjukban áll visszajelzést adni a pedagógusnak, 27 százaléknak pedig nincs ilyen lehetősége. A gyerekek esetében fordított arányokkal találkozunk, 64 százalékukat nem kérdezik meg ebben a kérdésben. A felmérés megállapította, hogy a gyerekek többsége otthon reggelizik, többnyire visz magával valamilyen uzsonnát, és nem vásárol büfében - ismertette a kutatási igazgató.

A szavazatok alapján a 2016-os év közétkeztetője a martonvásári HPM Plus Kft. lett.