A felvágottakat kerüljük!
2015. nov. 9., MTI

A WHO jelentése nagy port kavart. Nem biztos, hogy azonnal életmódot kell váltani, de az valószínű, hogy semmilyen szélsőséges táplálkozás sem egészséges.

A feldolgozott húskészítmények az egészség szempontjából nem a legegészségesebb élelmiszerek, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) e témában megjelent jelentése a szakemberek számára nem tartalmazott új keletű megállapításokat - mondta az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese kedden az MTI megkeresésére.
A WHO rákkutató intézetének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és "valószínűleg" a vörös húsé is.
A világszervezet szakértői azt állítják, a végbélrák kialakulása és a feldolgozott húsipari termékek - például a virsli, a sonka, a kolbászfélék, a felvágottak, a húskonzervek és a húsalapú szószok - fogyasztása közötti kapcsolat egyértelmű, és valószínűsíthető a vörös húsok fogyasztása esetén is. A vörös húsok közé sorolták a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét. Szerintük a vörös hús esetében az eredmények nem kielégítően biztosak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy annak fogyasztása és a végbélrák, valamint a hasnyálmirigyrák és a prosztatarák között van kapcsolat.
Martos Éva főigazgató-helyettes a jelentés kapcsán az MTI érdeklődésére kedden elmondta, régóta tudható, hogy a különböző füstölt termékek, a kolbász, szalonna fogyasztása kockázatot jelent egyes daganatos betegségek szempontjából. Kiemelte, a húsféleségek közül a vörös hús is belefér az étrendbe, de nem ez az elsősorban ajánlott termék.
A táplálkozástudományi szakember hangsúlyozta, az egészséges étrend alapjai a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek, a gyümölcsök, a tej, a tejtermékek kellenek, hogy legyenek, a húsok és húskészítmények ebbe nem tartoznak bele.
Martos Éva felhívta a figyelmet arra is, hogy a közétkeztetési rendeletben megfogalmazottak szerint sem kötelező húst vagy húskészítményt adni, és a bő zsírban sütést is korlátozza a rendelet.
Az élelmiszerekbe a feldolgozás során adalékanyagok kerülnek vagy azok kémiai, fizikai eljáráson esnek át, így például a pácolt húsok esetében a nitrites pácsó, a füstölt húsok esetében pedig a füstaroma nem egészséges - magyarázta.
A WHO megállapításai nem új keletűek a táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek előtt, de nem arról van szó, hogy a szóban forgó készítményeket nem lehet elfogyasztani, viszont ne ezek képezzék az étrend alapját - emelte ki Martos Éva. A szakember szerint a jelentés nem azt mondja, hogy ne együnk húst, feldolgozott húskészítményt, de a mértékletesség mindenképpen ajánlott.
"Szó nincs arról, hogy vegetáriánus étrendre kellene áttérni, vagy a gyereknek nem adható hús, de az egészséges táplálkozás során elsősorban a baromfihúsokat és halat ajánlott fogyasztani. Ebbe beletartozik a vörös húsok fogyasztása, de ne ez legyen az étrend alapja" - fogalmazott, hozzátéve, kétségkívül riasztó lehet, hogy egy megalapozott tudományos vizsgálatot egy nagy presztízsű intézmény nyilvánosságra hoz.
A szakember utalt arra, hogy a daganatos betegek táplálkozási ajánlása szerint például a felvágottakat ki kell hagyni az étrendből.

Folytatjuk!