Keresés
Keresendő kulcsszó:
  1. Hogyan vágjunk bele a párkapcsolatokba?

    Már korábban írtunk arról, hogy mikor, milyen állapotban és kivel (nem) érdemes randizni és arról is, hogy mit tehetsz, ha nagyon szorongsz a találkozásoktól. Most inkább arról írunk, hogyan alakul ki fokozatosan egy kapcsolat.

    2024-03-26
  2. Pál Feri atya közönség-díjas

    Kapcsolataink fenntarthatósága előadását Horváth-Bolla Zsuzsanna tolmácsolásában olvashatjátok el. Érdemes! Ha látni is akarjátok őt, akkor egyszer menjetek el kedd este a MOM Kulturális Központba, vagy nézzétek meg a honlapját.

    2013-12-23
  3. Madarat tolláról, embert facebook barátjáról

    Érdekes világ ez. És tán kissé tudathasadásos is. Kétféle világban élünk egyszerre. Egy "való világban" (valóvilág villa nélkül sajnos), és egy virtuális világban. A kettő pedig nem mindig egyezik.

    2014-10-06
  4. Madarat tolláról, embert facebook barátjáról - 2.

    Ugyanilyen című cikkünket folytatjuk.

    2014-10-09
  5. Szupertitkos tavaszi üzenet, csakis lányoknak!

    Szóval kisütött a nap, amiről úgy körülbelül egy hónapja álmodozom. Süt a nap, én pedig betegen gubbasztok a szobámban, önsajnálom magam és nyálas romantikus filmeket nézek.

    2022-03-16
  6. A nyári létállapotok: unatkozom vs túl sok a program

    Az iskolások nagyon örülnek, hogy vége a tanításnak, nincs több óra, házi feladat. Aztán másnap már kezdődik az, hogy „Nincs mit csinálnom”, „Nagyon unatkozom”.

    2023-07-03
  7. Csak nézem a kamaszokat

    Innen a középkorú létből egyszerre egyszerű és egyszerre bonyolult. Mert vegyük csak a párkapcsolatokat. Még hajdanán (a mobiltelefon és internet előtt) kellő logisztika és küzdelem kellett ahhoz, hogy egy-egy randi összejöjjön. A lányok a figyelemfelkeltésben, nyitottságban voltak verhetetlenek, na de a fiúk komolyan hajtottak arra, hogy hazakísérhessék a lányokat. Az már fél siker volt, ha ezt egy fiú el tudta érni.

    2011-10-21
  8. Kényes kérdés a szexuális felvilágosítás?

    A serdülőkorban a kamasznak két fő kihívással kell megküzdenie: az egyik az önálló felnőtté válás, a másik a szexuális érés, a szexuális kapcsolatok megkezdése. A serdülőkre jellemző bizonyítási vágy, lázadás, sokszor vakmerőség mindkét téren számos veszélyt rejt magában.

    2012-06-27
  9. Aikido a kommunikációban

    Riel egy korábbi cikkünkben felidézett beszélgetést elemez szülő és kamasz fia között. Ki nem mondott érzelmek, hangulatok. Ha nem első indulatból válaszolnál a kérdésekre, lehet, hogy egészen másképpen alakulnának a kapcsolataid is? Gondolkodjatok együtt Riellel!

    2012-06-29
  10. Párkapcsolat

    Korábban olvashattátok két fiatal szerkesztőnk cikkét, ami megihlette egy kedves ismerősünket. 30-as, házasság előtt álló férfiként írta, de ma már kétgyermekes apuka. Érdemes elolvasni!

    2021-10-04
  11. Internetes ismerkedés

    Az internetnek köszönhetően egy új mód nyílt arra, hogy az ember új kapcsolatokra tegyen szert. Ebben a cikkben elolvashatjátok, hogy szerintem mik ennek az előnyei, hátrányai, és mire érdemes nagyon odafigyelni.

    2020-02-11
  12. A barát az barát - 1.

    A barátságok nagyon fontosak, különösen ha az ember fiatal. A barátok adják meg az elfogadottság érzését, a valahová tartozás élményét. A barátokkal való kapcsolatban fejlődik az együttérző-képesség, a gondoskodás. A barát segít, hogy jobban megismerjük magunkat, kialakítsunk egyfajta önmeghatározást. Persze időnként a baráti kapcsolatokban is előfordulnak problémák: féltékenység, kisajátítás, visszaélés a bizalmunkkal, túlzott befolyásolás….

    2021-09-17
  13. Mit kéne érezni karácsonykor?


    2021-12-18
  14. Randi-szorongás

    A szerelmi kapcsolatok általában erősítik az önbizalmat, növelik a népszerűséget, tanulunk belőlük az érzelmek megosztásáról, az alkalmazkodásról, az intimitásról. Ugyanakkor a kapcsolatok néha törékenyek és ez rossz érzéseket, szorongást vetíthet előre.

    2024-03-22
  15. Velem Lehet Beszélgetni

    Egy kezdeményezés a személyes kapcsolatok elősegítésére

    2023-10-02
  16. A Tetoválás története

    A "tattoo" szó a tahiti "tatu" szóból származik, aminek a jelentése röviden annyit tesz, hogy nyomot hagyni valamin. A tetoválás célja, oka az idők során kultúráról kultúrára változott. Mindig fontos szerepet töltött be szertartásokban és a hagyományokban. Az ősi kultúrákban (inkák, mayák, aztékok) a törzsben elfoglalt rangot jelezte.

    2011-08-08
  17. Serdülőkori krízis állapot

    Az ember élete során számos sorsfordító eseményen megy keresztül, számos változást él át, melyeket többnyire krízisek kísérnek. A krízis helyzet lehetőséget is jelenthet, amennyiben sikeres megoldása gazdagíthatja az egyén probléma-megoldási készletét, készségeit, és hozzásegítheti, hogy az aktuális helyzetmegoldáson túl a jövőben előforduló krízishelyzetekkel is sikeresen birkózzék meg.

    2011-08-08
  18. A szexről...

    Mikor érdemes elkezdeni a nemi életet?A szexualitás nagyon fontos örömforrás, ráadásul a modern fogamzásgátló módszerekkel már a biztonságos védekezés is megoldott. 

    2015-04-30
  19. Barátok...

    ...mint egészségünk zálogai.

    2021-09-22
  20. Versengés

    Felvételi helyezés, pontszám a dolgozatban, sport-teljesítmény a tesiórán…Az életünk tele van versennyel, helyezésekkel. De biztos, hogy ez ilyen fontos?

    2023-09-25
  21. Tizenkét tipp

    a sok tévézés ellen.Újévi fogadalom: Üljünk kevesebbet a számítógép és televízió előtt, éljünk egészségesebben!

    2012-01-23
  22. Barátságok mélysége

    Minden barátság más és más, még egyazon személy baráti kapcsolatai is különböző mélységűek és minőségűek lehetnek. Minden egyes baráttal fenntartott kapcsolat egyedi, más és más funkció, együtt töltött időmennyiség és tevékenység jellemzi. 

    2012-02-22
  23. A szaglás alkalmazásának „felsőfoka”- a párválasztás

    Szexuális partnereink, házastársunk kiválasztásában többé-kevésbé tudattalanul a szagokat is felhasználjuk. 

    2018-06-19
  24. Miért nem mondjuk meg, ha tetszik egy lány?

    Miért nem merik megmondani a fiúk egy lánynak, ha tetszik? Ha érdekel a véleményem, olvasd tovább!

    2021-10-14
  25. Sport, sportágak

    Megtudhatjátok a cikkből, hogy miért fontos a sport és hogy Magyarországon milyen sportágakat választhattok.

    2022-04-04
  26. Energiaegyensúly

    A különböző típusú autókhoz a megfelelő benzin vásárlása szükséges. Az emberek létezéséhez, állandó anyagcsere folyamatához, tevékenységeihez kellő „üzemanyagra” van szükség. Nem mindegy, hogy ki és mit eszik!Nem mindegy, hogy ki és mennyit edz!

    2022-04-01
  27. SZIGET 2. és 3. nap

    Emese beszámolója folytatódik. Aki ott volt, annak azért, aki nem, annak pedig azért érdemes elolvasnia…

    2012-08-30
  28. Párkapcsolat erőszak nélkül

    Hogy érzed magad a párkapcsolatodban?

    2012-11-13
  29. Szűzesség elvesztése

    Az  tini filmekben  a szalagavató bál, az érettségi, egy menő házibuli alkalmával mindenki felé elvárás, hogy megtörténjen. A fiúk, lányok egymás spannolják, egyenesen lúzer, aki nem teszi meg.Biztosan te is így akarod?

    2023-03-07
  30. A fiúk nemi érése

    A serdülés során a külső nemi szervek növekedése a legszembetűnőbb változás. Ez a fiúknál valamivel később indul, mint a lányoknál. Ezen belül is a hímvessző hosszának növekedése az uralkodó, mivel ezt a férfiasság szimbólumának tartják. Sokan túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítanak neki.

    2016-02-01
  31. Veszélyes világháló

    A 25 európai ország 25ezer  9-16 éves nethasználó fiataljai közül a magyaroknak van a legtöbb ismerőse valamelyik közösségi oldalon. A magyarok 46 százaléka 100-nál is több visszaigazolt kapcsolattal  rendelkezik – ezt csak Nagy-Britannia és Belgium (42-42%) közelíti meg, míg az uniós átlag mindössze 29 százalék. Akkor ez azt jelenti, hogy jól használjuk a netet?

    2013-02-13
  32. CSALÁD ÉS KARRIER?

    Előadás-sorozat a Három királyfi három királylány mozgalom szervezésében

    2013-03-11
  33. Jár nekem

    Nőnap alkalmával egy népszerű hetilap megkérdezett híres nőket arról, hogy mi az, ami „jár nekik”. Volt olyan válaszoló is, aki azzal kezdte, amit én is gondolok: automatikusan nem „jár” semmi.

    2013-04-05
  34. Változás a szerkesztőségben


    2013-04-08
  35. Digitális detox

    Ma már mindenki beszél a netfüggőségről, a mobil függőségről…Te könnyedén ki tudnád kapcsolni az okostelefonodat egy hétre?

    2013-06-07
  36. Néptánc az iskolában

    Az elmúlt két évtizedben számos iskolában és óvodában jelent meg a néptánc tanítás. Az új kerettanterv lehetőséget ad arra, hogy a heti öt mozgásos órából egy vagy kettő (nép)tánc foglalkozás legyen.

    2013-06-13
  37. Értékválasztás egy budapesti nyolcadik osztályban.

    108 fiatalt kérdezett meg tanáruk arról, hogy a felsorolt értékek közül számukra melyik a legfontosabb, milyen sorrendbe tennék őket.Ha kíváncsi vagy mit válaszoltak, olvass tovább!Te is választhatsz - szavazásunkban!

    2013-08-21
  38. Hajegyenesítés

    Miért akar mindenki mást, mint ami van? Miért akar manapság minden tini egyenes hajat? Nem tudom.Nézzük, milyen megoldások léteznek!

    2013-10-16
  39. Október 23.

    Az iskolai ünnepségen túl. 

    2023-10-23
  40. Kísérlet a bánat ellen? - 1. rész

    Kultúránk szerves része az alkoholfogyasztás. Mint sok egyéb problémaviselkedés, így az alkohollal való kísérletezés is a serdülőkorra jellemző.

    2013-11-15
  41. A magas-fenntartású lányok pestise

    Tegnap este azt hittem leesek a székről, miközben egy fiú barátommal beszélgettem egy pubban. Őszinte, késő éjszakai, nem teljesen alkoholmentes beszélgetés volt...

    2013-12-06
  42. Csak a macsó szépfiúktól mentsen meg az ég!

    Luca-nap alkalmából, amikor a lányok megtudhatják a jövendőbelijük nevét az elsőként feljövő gombócba rejtve, egy izgalmas cikket kínálunk nektek új szerkesztőségi tagunk blogjából. Érdemes elolvasni!

    2016-12-14
  43. Vannak céljaid?

    Tinikorban nagyon nehéz megválaszolni, hogy pontosan mik is a céljaink, de az nagyon fontos, hogy egyáltalán legyenek!Miért is? Olvasd el, hogy mi a véleményem!

    2023-01-09
  44. Az evészavarok sajátosságai

    Egy evészavarok megelőzését szolgáló programot mutatunk be cikksorozatunkban. Ez a második rész.

    2014-02-07
  45. Kapcsolj ki, hogy beindulj!

    Dobj el mindent, és ragadd meg párod kezét a Föld óráján!

    2014-03-27
  46. Jegyesség ma…

    Mi a mai nagy szerelmek forgató-könyve? Találkozás, egy randi, két randi, megismerkedés... sok randi, rengeteg átbeszélgetett este és éjszaka.

    2014-03-28
  47. Nálunk is a cseresznyevirágzás a tavasz jelképe

    Sokan talán túlzottan is sok mindent várnak a tavasztól, és érdekes, hogy a férfiak nagyobb arányban remélnek pozitív változást a párkapcsolatukban és a szerelmi életükben, mint a hölgyek – derül ki a NESTEA reprezentatív tavaszkutatásából.

    2014-04-03
  48. Oszd meg?

    Sok minden történik velünk naponta a Facebook-on (vagy más közösségi oldalakon). Levelezünk, lájkolnak minket, vagyis elismerést kapunk, posztolunk valamit, képet töltünk fel, kipletykálnak minket, összeveszünk-kibékülünk stb. Kapcsolatban vagyunk másokkal otthon, az utcán, iskolában, hétközben, hétvégén, éjjel-nappal.

    2015-02-11
  49. Neked 8?

    Biztosan találkoztál már ezzel a reklámmal. A téma nagyon fontos, eddig is többször írtunk már róla.

    2014-07-30
  50. Durex fesztiválkutatás

    A magyar fiatalok 48%-a szexelt már fesztiválon.

    2014-09-04