Keresés
Keresendő kulcsszó:
  1. Tolkien társaság

    Miről is szól a Tolkien társaság? A társaság aktivitásának középpontja az évente megrendezett tábor, úgyhogy talán erről érdemes leginkább mesélnem.

    2013-09-05
  2. Sütitál

    Van egy „négyes fogatunk”. Ez röviden négy családot jelent, akiknek a gyerekei együtt nőttek fel. Az ismeretségünk óvodás kortól datálódik. A nagyobb gyermekeink is egy csoportba jártak és a kisebbek 3 évvel később követték őket, szintén egy csoportban.

    2021-12-24
  3. Kutatók éjszakája

    A DNS csodálatos világával, az őssejtekkel és a "csontépítéssel" is megismerkedhetnek szeptember 28-án, a Kutatók éjszakáján mindazok, akik ellátogatnak Budapesten az MTA és a Semmelweis Egyetem membránbiológiai kutatócsoportjához.

    2012-09-27
  4. A szegény halász segítségével…

    Manapság a fogyasztás kergetése önmagában is értékként van feltüntetve: attól vagyunk valakit, hogy valamilyen fogyasztói csoporthoz tartozunk. Hátha kizökkent benneteket ebből egy kis történet. Ha egyáltalán benne vagytok…

    2012-10-30
  5. Sovány és félzsíros joghurtok

    A Magyar Élelmiszerkönyv 2-51 irányelve (4) rendelkezik a tejről és tejtermékekről, így – több termékcsoport mellett – a savanyú tej(készítmények)ről is. A joghurt, a kefir, az acidofilusz tej és az aludttej a savanyú tejtermékek termékcsoportjába tartozik.

    2012-11-20
  6. Fotópályázat: V4 a fiatalok szemével

    A Visegrádi Csoport 2012. július 1-jétől 2013. június 30-ig tartó lengyel elnöksége kapcsán a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége fotópályázatot hirdet „A V4 a magyar fiatalok szemével" címmel, 16 és 26 év közötti fiataloknak.

    2012-11-29
  7. Országos geolokációs tanulmányi verseny

    A szervezők minimum három, maximum ötfős csapatok jelentkezését várják három kategóriában: általános iskola, középiskola és család. Család kategóriában nevezhetnek családok, baráti társaságok, csoportok, feltétel azonban, hogy a csapattagok felének 18 éven alulinak kell lennie.

    2014-01-21
  8. Egy kutatás a fiatalokról

    Az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport friss elemzése 800 fiatal személyes megkérdezésével.

    2015-07-23
  9. Hogyan tárolod a kerékpárodat?

    Fotópályázatot hirdetett a Levegő MunkacsoportNevezhetsz 2022. július 30-ig

    2022-07-18
  10. Mi számít normálisnak azután, hogy megkaptunk egy védőoltás?

    Az oltás után jelentkező tüneteket két csoportba oszthatjuk.

    2023-03-31
  11. Vigyázzatok a spermáitokra!

    Vigyázzatok a spermáitokra! Mostanában egyre többet hallani arról, hogy megisszuk a Duna-vízzel a fogamzásgátlót (amit a lányok belepisilnak), meg a műanyagpalackokból kioldódnak olyan anyagok, amik női hormonként viselkednek.Az a helyzet, hogy „a hír – igaz”!A fiúk-férfiak (de mindannyian) egyre több nőihormon-hatásnak vannak kitéve.

    2011-08-03
  12. Az vagy, amit megeszel

    Mindannyian tapasztaljuk, hogy a média óriási hatást gyakorol életünkre. Nagyon sok káros információt közvetít, befolyásolja gondolkodásunkat. Magazinokból, óriásplakátokról, a tv-ből és a reklámokból árad felénk az információ, mely szerint manapság a karcsúság jelenti az egészséget és a szépséget. Nem véletlen hát, hogy egyre gyakoribbá válnak az evészavarok. 

    2011-08-08
  13. Serdülőkori krízis állapot

    Az ember élete során számos sorsfordító eseményen megy keresztül, számos változást él át, melyeket többnyire krízisek kísérnek. A krízis helyzet lehetőséget is jelenthet, amennyiben sikeres megoldása gazdagíthatja az egyén probléma-megoldási készletét, készségeit, és hozzásegítheti, hogy az aktuális helyzetmegoldáson túl a jövőben előforduló krízishelyzetekkel is sikeresen birkózzék meg.

    2011-08-08
  14. Balesetmegelőzés

    Az összeállításban fiatalok leggyakrabban előforduló sérüléseiről olvashatsz. Ebben az életkorban a haláleseteknek több mint a fele nem betegségből ered, hanem például a balesetekből.Az adatok, amiket bemutatunk az „Iskoláskorúak egészségmagatartása” nemzetközi kutatásból származnak. Talán Te is segítséget nyújtottál a kérdőív kitöltésével.A fiúk gyakrabban szenvednek sérüléseket, mivel esetenként hajlamosabbak kockázatosan viselkedni, sportolni vagy közlekedni, és néha nehezebb számukra, hogy uralkodjanak indulataikon.

    2011-08-08
  15. Vegetáriánus tinik

    Sok tinédzser, különböző megfontolásokból a vegetáriánus étkezési módot választja.Többek között, mert így fejezi ki, hogy sajnálja az állatokat, mert máshogy akar viselkedni, mint a többiek, mert fogyni akar, mert olyan híreket olvasott, hogy ezzel csökkenteni lehet a környezetszennyezést, mert bizonyos, számukra szimpatikus vallási irányzatok ezt tartják fontosnak...

    2020-03-05
  16. Teaszedés Anhuiban

    A tea eredetéről annyit tudunk, hogy Kína délnyugati részéről származik, felfedezése és használata négy-öt évezredes múltra tekint vissza.

    2011-11-05
  17. East Balkán

    Bárka SzínházBudapest, 1082 Üllői út 82.ősbemutatóCseh Tamás Terem „Ez az éjszaka sosem múlik el,ez a Nap sohasem kel fel Budapesten”(Neurotic)

    2011-12-09
  18. Epigenetika

    Ne ijedjetek meg a címtől.Kiderült, hogy amit a genetikáról eddig tanultunk, az nem is úgy van. Lehet, hogy a „szerzett” tulajdonságok öröklődnek?

    2011-12-12
  19. Versengés

    Felvételi helyezés, pontszám a dolgozatban, sport-teljesítmény a tesiórán…Az életünk tele van versennyel, helyezésekkel. De biztos, hogy ez ilyen fontos?

    2023-09-25
  20. 2011 Az önkéntesség éve

    De önkénteskedni nemcsak az önkéntesség évében érdemes. Szerintünk.

    2012-01-04
  21. Barátságok mélysége

    Minden barátság más és más, még egyazon személy baráti kapcsolatai is különböző mélységűek és minőségűek lehetnek. Minden egyes baráttal fenntartott kapcsolat egyedi, más és más funkció, együtt töltött időmennyiség és tevékenység jellemzi. 

    2012-02-22
  22. Kontroll

    Hogyan képezzük belső erőforrásainkat?Minden fejben dől el!

    2012-08-13
  23. Sherlock film

    Évtizedek után új magyar ifjúsági film készült "Sherlock Holmes nevében" címmel, amely 2012. január 26-tól látható a mozikban.

    2012-02-27
  24. A tizenévesek 60 százaléka naponta internetezik

    Egy olyan kutatás eredményeit mutatjuk be, amiből a 9-16 évesek internetezéssel kapcsolatos szokásait ismerhetitek meg. Így elhelyezhetitek magatokat az átlaghoz képest.

    2012-03-13
  25. Y generáció

    X-  Y- Z és Google generációsok.Mindnyájan vagyunk valahány évesek, ezzel pozíciókat foglalunk el az életben. Az ebből fakadó generációs különbségek, feszültségek mindig voltak és lesznek. Felgyorsult az idő.

    2012-03-27
  26. Kevesebb húst!

    Egyre több bizonyíték utal az állattartás és ehhez kapcsolódóan a húsfogyasztás rendkívüli szerepére a klímaváltozásban. Ez jó hír, mert saját jövőjük alakításában végre valóban hatékony eszközhöz juttatja az egyes embereket és közösségeket, hiszen mindannyian mi magunk döntjük el, hogy mi kerül a tányérunkra.

    2021-03-31
  27. Pszoriázis, vagyis pikkelysömör

    Aki nem ismeri, azt hiheti, hogy valamiféle fertőző betegség. A beteg bőre kisebb-nagyobb vörös foltokkal van tarkítva.

    2012-04-11
  28. Így lehet fél áron jegyet venni a Sziget-re

    Ha már háromszor voltál a Sziget-fesztiválon, és ezt igazolni is tudod, idén féláron juthatsz belépőhöz. A jogosultak egy saját névre szóló érintésmentes (PayPass) OTP Maestro Fesztiválkártya igénylésével juthatnak a kedvezményhez.

    2012-04-26
  29. Jól-lét és Egész-ség Kamaszkorban - Egészségnap

    2012. május 3-án Hotel Griff – Budapest (1113. Budapest Bartók Béla u. 152.)

    2012-05-03
  30. Járványos agyhártyagyulladás – oltással megelőzhető!

    Az elmúlt tél a korábbi évek átlagánál kétszer, háromszor több meningococcus okozta agyhártyagyulladást hozott Magyarországon. A tragikus kimenetelű esetek elkerülése érdekében fontos felismerni az először influenzára emlékeztető tünetekkel jelentkező betegséget, mert lefolyása nagyon gyors lehet.

    2012-05-09
  31. Mindennapos testnevelés

    Idén szeptembertől az iskolai oktatás első, ötödik és kilencedik évfolyamában mindennap lesz testnevelésóra.Ez van az elfogadott törvényben.Ezt követően fokozatosan minden évfolyamon bevezetik.Hogy ez miért lesz jó nektek? Olvassátok tovább.

    2012-05-15
  32. A játék napja

    Millenáris - május 18.Ott voltál? Akkor nézd meg a képeket.Nem voltál ott? Akkor legközelebb gyere el!

    2012-05-22
  33. Soványabb leszel, ha cigizel?

    A dohányzásról való leszokás után a legtöbb ember meghízik. Ez TÉNY. Azt jelenti ez, hogy aki rászokik a cigire az soványabb marad?

    2012-06-04
  34. Tanévzáró fergeteg party

    Körcsarnok 2012 június 14. ingyenes koncertparty

    2012-06-06
  35. Pillangóhatás

    160 négyzetméteres festmény Kelenföldön. Iskolások töltötték meg élettel a vasúti aluljáró szürke falait.

    2012-06-11
  36. Ne kórházról szóljon a nyár!

    A nyár az önfeledt szórakozás, pihenés, erőgyűjtés időszaka. A barátságokról, szerelemről, bulikról szól. Néhány családnak azonban egyáltalán nem ilyen a nyár. 

    2023-06-28
  37. Hová tartozunk? Egy felnőtt dilemmái…

    Tekintsük át az elmúlt hónapban eljátszott szerepeinket! Melyiket hogyan alakítottuk? Melyikben éreztük jól magunkat és miért?

    2012-06-25
  38. Kényes kérdés a szexuális felvilágosítás?

    A serdülőkorban a kamasznak két fő kihívással kell megküzdenie: az egyik az önálló felnőtté válás, a másik a szexuális érés, a szexuális kapcsolatok megkezdése. A serdülőkre jellemző bizonyítási vágy, lázadás, sokszor vakmerőség mindkét téren számos veszélyt rejt magában.

    2012-06-27
  39. Nyári munkavállalás - feltételek, lehetőségek

    A tanulás mellett sokan vállalnak, vagy vállalnának nyári munkát. Ennek feltételeiről olvashattok.Ha szerződést írtok alá, akkor először figyelmesen olvassátok el!

    2012-07-09
  40. Mihez értesz legjobban?

    Az NRC 2009-es kutatása, amely a 15-25 éves korosztály szokásait vette górcső alá a „Mi jellemzi a saját generációdat” kérdésre a következő válaszokat kapta: „buli”, „lusta”, „felelőtlen”, „divat”, „alkohol”...

    2012-07-12
  41. Pánik a Balatonsound után

    Csak ha közvetlen kapcsolatba kerültetek a beteg lánnyal, akkor kell aggódni 2-10 napig. Érdemes kérnetek az oltást.Tudnivalók a meningococcus baktérium által okozott betegségről.

    2012-07-26
  42. Edzettség

    A testedzéseket rendszeresen végző egyén edzett lesz, azaz erős, szívós, ellenálló és nehézségeket leküzdő. A viharedzett jelző többnyire csak a lelki nehézségek legyőzőire használatos.

    2022-04-12
  43. Tankönyvosztás – a másik oldalról

    Valahogy sosem szerettem a tankönyvosztást, mindig nyűgnek tekintettem, hogy hamarabb be kell menni a suliba, el kell hozni, de hát minek, ha úgyis a padban fogom tárolni, stbstbstb… Pedig az új könyv illatát nagyon szeretem.

    2012-09-03
  44. Igen, káros a vízipipa is!

    A legújabb kutatások szerint a vízipipázás ugyanolyan rossz hatással van a tüdőre, mint a cigaretta.

    2012-09-17
  45. Csak mert a többiek…

    Múltkor gondolkoztam el, hogy kamaszként mennyi bolondságot csináltunk, s a legtöbbe egymást „rángattuk bele”. Persze nem kértük mi a másikat, csak láttuk, hogy az egyik ezt vagy azt csinálja, a többiek meg utána.

    2019-03-13
  46. Csokoládé

    "Isteni eledel", vagy "bűnös étek"?

    2020-12-09
  47. Célpont a Mars: űrkutatási diákpályázat

    Eddig azt gondoltad, hogy a határ a csillagos ég? A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az ENSZ Világűrhét alkalmából pályázatot hirdet, melynek témája: "Célpont a Mars". Az egyéni indulók mellett 2-4 fős diákcsapatok is pályázhatnak, a nyeremény pedig a MANT Űrtáborában való ingyenes részvétel.

    2012-10-25
  48. AndroiDiéta

    Androidos telefonod van és még nem töltötted le az AndroiDiétát? Honnan akarod megtudni hogy mit egyél, ha éhes vagy? Hogy ellenőrzöd a testtömeged? Honnan veszel érdekes, új recepteket?

    2012-11-12
  49. Kövérebbek a mai fiatalok?

    A magyar gyermekek- fiatalok nincsenek jobban elhízva az európai átlagnál. Ugyanakkor sokkal több a kövér fiú, mint a lány.

    2012-11-26
  50. A kulcsszó: divat

    Amíg nem alakult ki nemzetközi divat, nem volt szükség divatlapra sem. Az európai divat Franciaországban született meg, s kezdetben nem képes újságok, hanem divatbábok terjesztették. 

    2012-12-07