Amióta élem az egyetemisták nem is olyan gondtalan életét, szinte nem is gondolkodom azon, hogy régen milyen volt, amikor nem karácsony előtt pár nappal utaztam haza vizsgák után, a számomra rendkívül stresszes ajándékvásárlás előtt, amire maximum egy napot vagyok most már hajlandó áldozni.

Amint kigyulladnak az üzletekben az első karácsonyi fények (ami manapság november közepe, még javában tombol az őszi depresszió), engem elönt az értetlenség, hogy mégis minek kell ezt csinálni? Na, meg visszaemlékezem, hogy a karácsonyi leárazások karácsony után voltak, nem pedig már december elején. Persze, tudom én, fogyasztói társadalomban élünk, a december eleji fizuhoz kell igazítani dolgokat, hogy minél többet költsön az ember. Na, szóval, itt állok a nagy karácsonyi antihangulatommal. 
Aztán egyszer mégis csak megcsap valami várakozásteliség érzése, onnantól kezdve meg csak a következőkön jár az agyam: tesóimmal 24-e délelőtt, alternatív karácsonyi, szeretetteljes muzsikára díszítjük a fát. Persze, mindig összeveszünk, hogy ki hova tegye az adott díszt a minimális esztétikusság célját elérve, nem számít, hogy mindig nagyon eklektikusra sikerül az egész kompozíció. Nagyon várom, hogy mi, gyerekek, a lépcső tetején várjuk, hogy a nagymamám a cseppet sem megasztáros, x-faktoros hangján elénekeljen valami dalt, jelezve, hogy kezdődik az ajándékozás. Imádom, hogy egyszer az évben tényleg mindenki elfelejti minden gondját-baját, és csak egymásra figyelünk, nevetünk, iszonyatosan jókat eszünk, mulatunk. Aztán lefekvéskor majd eszembe jut, hogy igazából egész évben ezt a pár órát várom, és a jó bezzeg milyen hamar elrepül. 
Szóval, jó dolog ez a Karácsony :-)