Karácsonyi történetek

Az idén az ajándékok műfenyő alá kerülnek nálunk! Biztos, hogy két táborra szakadnak a rokonok, ismerősök emiatt. Egyik részük azt gondolja, ez olyan trendi, meg ÖKO, meg természetbarát stb.

Gyermekkoromban advent hetei mindig izgatott hangulatban teltek. Számoltuk a napokat, hányat kell még aludni, mire végre szenteste lesz... A készülődésben számomra a kézzel készített karácsonyfa-díszek maradtak a legemlékezetesebbek. Ha egyszer majd én is anya leszek, biztosan folytatom ezt a szép családi hagyományt - édesanyám is a nagymamámtól vette át.

Adni is jó, nemcsak kapni! Próbáld ki!

A múlt század közepétől kicsit innen, az volt a szokás nálunk, hogy mi gyerekek is készültünk ajándékkal Jézuskának, amivel közvetve a környezetünket is megörvendeztettük.

Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, hogy írjunk a karácsonyi szokásokról.
A karácsony egyike a legkedvesebb ünnepeknek kicsi életemben. Imádom az egész hangulatát, hogy a nagy ajándék-shoppingolás után szinte kivétel nélkül mindenki megnyugszik és együtt az egész család. Számomra ez az egész légkör varázslatos.

Amióta élem az egyetemisták nem is olyan gondtalan életét, szinte nem is gondolkodom azon, hogy régen milyen volt, amikor nem karácsony előtt pár nappal utaztam haza vizsgák után, a számomra rendkívül stresszes ajándékvásárlás előtt, amire maximum egy napot vagyok most már hajlandó áldozni.

Van egy „négyes fogatunk”. Ez röviden négy családot jelent, akiknek a gyerekei együtt nőttek fel. Az ismeretségünk óvodás kortól datálódik. A nagyobb gyermekeink is egy csoportba jártak és a kisebbek 3 évvel később követték őket, szintén egy csoportban.

A karácsonyi vacsora fogásai a családomban tradicionálisak. Kevés kivételtől (apukám kreatív kitörési lehetősége a gesztenyés pulykával) eltekintve az első fogás sűrű és forró halászlé, a második rácponty gazdagon. A jellegzetes karácsonyi illatfelhő komponensei belém ivódtak.