» Lélek

Madarat tolláról, embert facebook barátjáról

2014. October. 06. , by Szabó Gabriella Eszter

Érdekes világ ez. És tán kissé tudathasadásos is. Kétféle világban élünk egyszerre. Egy "való világban" (valóvilág villa nélkül sajnos), és egy virtuális világban. A kettő pedig nem mindig egyezik.

piciMiért van az, hogy valamilyen személyiséggel, ilyen-olyan külsővel felvértezve élünk a való világban, és előfordul, hogy ennek szöges ellentéteként mutatkozunk a virtuális világban? Vajon társadalmi, pszichológiai, szakmai okok vezérelnek, hogy sokszor egészen mást mutatunk magunkból az interneten, mint a valóságban?
Lehet, hogy rengeteg facebook "barátunk" van, de a valóságban egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy ki az igazán jó barát, akire mindig számíthatunk és fordítva. Rengeteg facebook baráttal "beszélgetünk", de a laptopot lezárva lehet, hogy csend honol körülöttünk. És általában nem szeretjük a csendet, mert félünk tőle. Félünk attól, hogy a csend leple alatt esetleg megfogalmazódik bennünk az "egy gondolat bánt engemet". Vagy jóval több. Ezért újból belépünk a facebook izgalmas világába, és írunk ennek-annak, megosztunk ezt-azt, olvasunk, hallgatunk, kutatunk. Mindegy, csak teljen az idő. De valóban mindig hasznosan? Néha azt érzem (sajnos sokszor csak utólag), hogy amennyi időt eltöltök facebookon gyakorlatilag a semmivel, azalatt az idő alatt meg lehetett volna főzni egy három fogásos ebédet (aki ismer, tudja, hogy milyen nagy "mesterszakács" vagyok, pfff...), vagy el lehetett volna olvasni 50 oldalt a kedvenc könyvemből (jó gyorsan olvasok, igaz?), vagy sportolhattam volna, vagy bármi mással foglalkozhattam volna, aminek értelme van fizikai, lelki, szellemi fejlődésemet tekintve (hiszen egyik sem lenne hátrány).

A valóságban lehet, hogy nem is beszélgetünk azokkal az emberekkel, akiket egyébként követünk az üzenőfalon. Követjük a mindennapjait önszántunkból, vagy pedig azért, mert elénk tolja nap mint nap a számos fotóját és közérdekű információját (például, hogy milyen remek tojásrántottát készített aznap reggel. Gratulálunk és jó étvágyat kívánunk hozzá!). Jó pár ismerősömnek tudom a napi szokásait, hogy éppen hogy érzi magát, hogy érezte magát és hogy fogja magát érezni nemsokára, hol, mikor, miért és kinek a társaságában. Ez klassz. Az "esik ez a k.....a eső" és "nem igaz, hogy már megint süt a nap" jellegű, elégedettséget sugárzó, pozitív és egyben igen precíz meteorológiai jelentések pedig egyenesen megédesítik az ember napját. A fröcsögő, anyázó, trágár politikai cikkek és a hozzá tartozó "kommentek" szintén feltöltenek és kikapcsolnak (hiszen a facebook eredeti célja is az volt gondolom, hogy az egyébként soha nem hallott és látott és olvasott politikai hírektől hemzsegjen az üzenőfal, lehetőleg rettenet stílusban és sokszor igazságtalanul vádló és méltatlan szavakkal. Mintha a lájkoktól és "irodalmi nyelvezetű" véleményektől változna a bel-és külpolitika. (Akkor ez a világ már rég tökéletes volna...)
De miért szeretjük a virtuális világban kiteregetni a szennyesünket? Miért van szükségünk arra, hogy az életünk egy nyitott könyv legyen, amikor a valóságban sokszor csak az előszót engedjük elolvastatni másokkal? A virtuális világban miért nem tartunk attól, hogy mások visszaélnek azzal, hogy szinte mindent tudnak rólunk a fotók, kiírások, videók segítségével? A valóságban pedig sokszor bezárkózunk és bizalmatlanok vagyunk másokkal, és csak keveset engedünk magunkból látni. Mindez egyelőre számomra megválaszolatlan kérdés, mint annyi minden más is az életben. Talán kérdezzük meg a facebook pszichológust ezekről!? Azt hiszem, ha lenne ilyen szakirány, nem unatkozna a tudomány tulajdonosa...

Ugyanakkor a facebookon bátran megmondjuk mindenkinek a véleményünket, hol egy fotó, hol egy kiírás kapcsán. Amit lehet, hogy szemtől szembe, a "való világban" nem tennénk. És nyilván könnyebb így megmondani a frankót, személytelenül, egy monitort nézegetve, nem a másik szemébe nézve, különösebb következmények nélkül. Mert végülis mi történhet? Ha nem tetszik a képünk (szó szerint is), a bejegyzésünk, az eltérő szemléletünk, az örökös megosztásunk, vagy csak nem akarja látni az "exünk", hogy boldogok vagyunk, és tovább léptünk, akkor csak egy gombnyomás az egész és már nem is vagyunk "barátok" többé bibibííí (És ami a "legszebb" ebben, hogy a törölt barát még csak meg sem tudja, hogy a másik véget vetett ennek a hű kapcsolatnak). Hú de szomorú is ez, hiszen már csak 1654-en maradtak az ismerősök között, és akár pár perc alatt lehet szerezni újabb hat cimborát a régmúltból vagy az ismerősünk ismerősének a bulijából (ami hol is volt, meg mikor is?).
Én sem vagyok kivétel ez alól, kedves olvasó, félreértés ne essék. Én is áldozata lettem ennek a furcsa folyamatnak (csak legalább "dislike" gomb is lenne azon a fránya üzenőfalon:)). Próbálom kordában tartani a facebook függőségemet, és nem minden nap megosztani az életem fontosabb állomásait, képekkel és mókásnak tűnő bejegyzésekkel megspékelve. Ezzel azt hiszem nemcsak magamnak teszek jót...

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.